Ismét egy érdekes kutatási eredmény a nagyvilágból, most éppen a bostoni Brigham and Women's Hospital munkatársai rukkoltak elő azzal a felfedezéssel, hogy könnyebben tartják meg egészséges testsúlyukat azok a nők, akik naponta isznak egy kevés alkoholt.
A netet használók 87 százaléka véli úgy egy huszonhat országban több mint 27 ezer résztvevővel végzett felmérés szerint, hogy a világháló elérésének szerepelnie kellene az alapvető emberi jogok között.
Mesterszakácsok kedvenceit bemutató receptsorozatunkban új séfet üdvözölhetünk, Simone Cerea a csodálatos Gresham palota kávéházában alkot.
Azt az érzést mindannyian ismerjük, amikor belépünk egy szobába, és elsőre otthonosnak találjuk, tökéletes harmónia érzése önt el minket. Ez persze lehet pusztán egyéni ízlés dolga, de a Feng Shui követői szerint egy olyan nagy múltra tekintő tudományról van szó, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Manga, Film Noir, Granny és Showtime - akik ellátogattak az idei 13. Lakástrend és Design kiállításra, azok már tudják, hogy idén hogy raknak trendet a lakáskultúra legnagyobb képviselői. És persze a divatszakma sem maradt ki.
Helyes kislexikont kaptunk az itthon működő Olasz Kereskedelmi Kamarától és bár a címszavak nagy részét ismertük, azért soha nem árt egy kis ismétlés. Természetesen a felsorolás nem teljes, hogyan is lehetne az, ha Olaszországról és a stílusról van szó, reméljük, lesz folytatása.
Volt sok szépséges estélyi a 2010-es Oscar-díj átadóján, most a legkülönlegesebb, legbátrabb darabokat válogattuk össze egy cikkbe, de azért a kedvenceinkről sem hallgatunk.
Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) va...
Egy nőies telefon azoknak, akik sze...
Lassan elérkezik az esküvői szezon....
Az ember azt gondolná, hogy egy nív...
Bár a divathét a legtöbb divatőrült...
Börtönben is köthetnek hamarosan há...
Népszerűek mostanában a magyar mode...
Öt éve nem nézte ennyi amerikai az ...