Life & Style

2010. július. 29., csütörtök
Névnap: Márta, Márti, Flóra




Elfelejtett jelszó

Betűméret: betűméret növelés betűméret csökkentés

Címlap  Megmondjuk


Hová menjünk vacsorázni? Kogart, a művészi


Az Andrássy út külső része, az Oktogon után, meglehetősen mostoha elbánást kap általában, pedig errefelé is vannak még szép és jó helyek. Ezúttal egy múzeumhoz csatlakozó étteremben jártunk, ahol egyáltalán nem csak a festményekben leltük örömünket.

Ez a hely a Kogart, amelyet helyesen csupa nagybetűvel kellene írni, de ez itt az interneten olyan harsányan hangzik, úgyhogy hanyagoljuk. Tehát a Kogart egyszerre múzeum és étterem, nem új hely, mégis kevesen ismerik, ennek bizonyára sok oka van. Mind a múzeum, mind az étterem kommunikációja távolságtartónak nevezhető, szinte kívülállóként végzik a dolgukat a maguk területén, egyik sem nyomulós típus. De mivel egyszer régről pozitív emlékeink voltak az étteremről, gondoltuk, megnézzük közelebbről (most egyébként a Greshamnek kellene következnie a cikksorozatban, de mostanában egy kicsit túltengenek itt nálunk, úgyhogy a következő hétre halasztottuk őket).

FOTÓ: Kogart

A Kogart étterme furcsa hely, kívülről valóban az egyik legszebben felújított villaépület az Andrássyn és bizonyos szempontból belülről is szerencsés az elrendezés. A design, már ha annak lehet nevezni, szerintünk hűen tükrözi a tulajdonos Kovács Gábor, a Bankár Cégcsoport alapítójának vonzódását a pénzügyi vállalatok a rendszerváltás után menőnek gondolt berendezéséhez. Inkább praktikus, mint elegáns, de még mindig élvezetesebb, mint a szemben lévő Baraka műmájerkedése. A szerencsés elrendezés azt jelenti konkrétan, hogy bár félszuterénről van szó, sok az ablak, jó a világítás, ezért nem nyomasztó a tér. A Kogart olyan hely, ahol valóban láthatjuk és hallhatjuk ebéd vagy vacsora partnerünket és manapság ez nem is annyira kis dolog. A fenti múzeum persze ide is leszivárgott, ha nekünk lenne ekkora és ilyen szép gyűjteményünk, mi se állnánk meg, hogy mutogassuk. Nem csak szívesen nézegettük a festményeket, de annak is örültünk volna, ha megtudhatjuk, melyiket ki készítette.

Szóval kellemes színek és fények, egymáshoz nem túl közel álló asztalok, valódi virágok és gyertya, szép teríték, tiszta vászon abrosz – nem rossz kezdet. A történethez hozzá kell tennünk, hogy újságíróként, nem magánemberként voltunk jelen, viszont vittünk magunkkal egy konzervatív, válogatós teszt alanyt is.

FOTÓ: Kogart

A menü több részből áll, a heti ebéd szűkebb, napi ajánlattal bővítve (1990 forintért), de az esti étlap sem mondható hatalmasnak, amit mi mindig jó jelnek tekintünk. Látszólag aránylag hagyományos ételek szerepelnek rajta, ám Danó Zoltán executive chef sem ellenzője a haladásnak, van sous vide a konyhában és szeretnek egy kicsit bolondozni. De nem annyira, hogy az egy átlag vendég számára ijesztő vagy zavaró legyen.

Amíg a levesre és az előételre várunk, kis ízelítővel, házi kenyérrel és jófajta vajjal töltjük az időt, amit pincérünk elmondása szerint minden vendég megkap, nem kivételeztek velünk. Kétféle libamájjal és egy sütőtök levessel indítjuk a hivatalos programot. A terrine is ízlett, de igazán a grillezett, vékony cukorréteget viselő máj volt lenyűgöző, meg persze a mellé adott birsalma püré merészen natur íze. A sütőtököt sem cukrozták túl, amit nagyra értékeltünk, kellemes ellenpont volt a tányér közepén trónoló grillezett Szent Jakab kagyló, amivel ismerettségünk későinek, ám annál barátságosabbnak mondható. A friss tésztákat és a rizottókat átugrottuk, de egyszer még vissza fogunk menni értük, az biztos.

Főételeink leírásuk alapján eléggé megtévesztőek, mindkettő mást ígért, mint amit kaptunk, de ez inkább csak meglepetést jelent, nem panaszt. A narancsos kacsa rozén érkezett, tökéletes állapotban, ami ezen a szinten inkább elvárás, mint eredmény, különlegességét a hozzá adott narancspüré jelentette. Ez utóbbi kesernyés, ám a hússal együtt csodásan harmónikus ízét, ha jól értettük, Monsieur Passard-nak köszönhetjük, akinek három Michelin-csillagos éttermében a Kogart chefje eltölthetett egy hetet.

FOTÓ: Kogart

A vadas marha sem az, aminek látszik, a sous vide-ből kikerült marhapofa semmihez sem hasonlítható állaggal rendelkezett, amit a marháért egyébként nem rajongó tesztalanyunk is élvezett. Igazi vadas rajongóknak a mártás talán kicsit túlszelídített, de a hús-szósz-zsemlegombóc együtt összhangban volt. Ha muszáj lenne negatívumot is mondanunk, a kacsa kísérőjéül érkezett burgonyatortát jellegtelennek találtuk kissé.

Idáig csupa örömről számoltunk be, a desszert kissé már felhősebbre sikerült. Mire a tripla csokitortához és a rákóczi túróshoz jutottunk, értelemszerűen már nem voltunk cseppet sem éhesek, de ez minket még sosem akadályozott meg az édesség utolsó morzsáig történő elfogyasztásában. A triplacsoki nem rossz koncepció, mi hagynánk a csokoládét jobban érvényesülni, kevesebb cukorral könnyítve a tortán, de el tudjuk képzelni, hogy inkább ez a változat szolgálja jobban a közízlést. A rákóczi túrós esetében sem biztos, hogy a süteménnyel volt a gond, ez a kreáció sosem volt a kedvencünk. Bár Danó Zoltán megújította, a mazsolából némi aszú segítségével fagylaltot készítve a meleg desszert mellé, mi továbbra sem tudjuk vonzónak találni, de itt igen régi ellenszenvről van szó. Legközelebb mindenképpen kipróbáljuk a többi édességet is, a konyha teljesítménye alapján biztos találunk olyat, amibe végül igazán bele tudunk majd szeretni.




KÖVETKEZŐ CIKKÜNK: Büszkeség, balítélet és véres húscafatok


ITT SZÓLHAT HOZZÁ:

Még ennyit írhat:
1000 karakter

*kötelező megadni


Ellenőrző kód

Ajánljuk még:

Milyen alapozót használjunk nyáron? Kipróbáltuk a legjobbakat

Nyáron mindig bajban vagyunk a sminkkel. Egyrészt folyton folyik rólunk a víz, fénylik a bőrünk, másrészt jogosan tartunk attól, hogy az alapozó nem védi meg arcbőrünket a naptól. Cikkünkben sminkmester szakértőnk segítségével bemutatjuk, milyen típusú alapozókat érdemes választanunk, és hogyan használjuk őket.

Nőiesednek vagy csak szépülnek a férfiak?

Odafigyelnek a legfrissebb divattrendekre, kozmetikai kezelésekre járnak és többet készülődnek a hölgyeknél: ez a kép rajzolódik ki a modern férfiról, akire egyre nagyobb figyelmet fordítanak a divatmárkák és a tervezők is. Magyarországon egyelőre csak a kezdeti jelek tapasztalhatóak.

10 tipp egy New York-i kiruccanáshoz

Most, hogy már fél éve vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba, New York valószínűleg még az eddiginél is népszerűbbé válik itthon. A Nagy Alma, ahogy a várost becézik, kedvelt úticél az év minden szakában, így ősszel, amikor a Central Park gyönyörű színekben pompázik, télen, a karácsonyi vásárláshoz, és tavasszal is, amikor a felhőkarcolók között még nincs olyan szmog és hőség, mint a nyári időszakban. Összegyűjtöttük, mi az a tíz dolog, amire figyelni kell New Yorkban.

Röviden

Új Elvis lemez jelenik meg

Különleges album jelenik meg ősszel...

Doktor House blues énekes lesz

Blues albumot készít Hugh Laurie, a...

Már a Flickr oldalán is jelen van a brit királyi család

A brit királyi családról készült ri...

Horoszkóp